Ifi

2010.03.23. 23:02

Vegyes érzelmekkel jöttem haza. Melyikkel kezdjem? Kezdjük a negatívummal, hogy utánna a pozitívum jobban essen. Nem tetszett az Istentisztelet. Többek között azért, mert famerben és farmer dzsekiben én úgy érzem nem lehet kiálni tanítani! Jó-jó, de nem a ruha teszi az embert tartja a mondás. Én úgy érzem, hogy mégis meg kell adni a tiszteletet legalább a halgatóságnak. Ha a fiatalok megadják azzal, hogy felálnak éneklés közben, vagy egy fontos ige meghalgatásakor, akkor ez a tisztelgés, bár formalitásnak tűnik, de visszafele is járna... Ja és hadart mikor felolvasott a Bibliából. Ez nagyon jó, ha így tudjuk már az egésszet, de így azt az érzést kelti, hogy gyorsan essünk túl rajta, mert megy a buszom...

Kérdéseket tettem fel neki, amit aztán megnyugtatóan nem ő, hanem az egyik ismerősöm válaszolt meg. Ezek a következők voltak: Arról volt szó, az Istentisztelet elején, hogy minden ember keresi Istent ill. hisz benne. Erre én: És mi a helyzet az ateistákkal? Második kérdés: Úgy szól az ige, hogy "szeresd felebarátodat, mint önmagadat". De egy másik viszont úgy, hogy "Ha csak azokat szeretjük akik minket is szeretnek, mi hasznunk van abból?" A felebarátot most itt hogyan kell értelmezni? Harmadik kérdés: Nem lehet a Szt. Lélektől kierőszakolni, hogy segítsen rajtunk. De a Szt. Lélek kierőszakolhatja azt amit nem akarunk? Lásd Jónás példáját. És hol a szabad akarat? Erre jó választ kaptam Petitől, miszerint azok az emberek nem olyan szabad akarattal rendelkeztek, mint napjainkban, hiszen nekik feladatuk volt. Ráadásul, Jónás próféta volt és amiket már cselekedett azok már kötötték Istenhez, így mivel látta Isten dicsőségét nem volt más választása. De ma azt jelenti a szabad akarat, hogy akarod e, hogy Isten megváltson, vagy nem?

És a jó dolog. Olyan jót csocsóztam, hogy még magam is meglepődtem rajta. Természetesen ez nem jöhetett volna létre a társam nélkül, mivel a csocsó is páros sport. Érdekes mozaik neve van. Egy kicsinyítő képzővel ellátott haszonnövény. :P Figyelemre méltó személyiség.

Öregem, csak két napja írok rendszeresen, de már megugrott a látogatók száma 0-ról 19-re a statisztika szerint. Mosolyogj, mert vesz a kandi kamera... :D

A bejegyzés trackback címe:

https://naplo.blog.hu/api/trackback/id/tr841863932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nórikácska :) 2010.03.27. 09:25:32

Sajnálom, hogy nem tetszett az Istentisztelet. Sajnos nekem is van olyan, hogy az embert nézem, aki beszél Istenről és nem azt, hogy Isten mit szeretne nekem mondani. Szerintem tök jó, hogy felmerülnek benned kérdések. :) Mert így látszik, hogy érdekel Isten, a vele való kapcsolat. :)
Jó volt a csocsózás, bár amikor mi nyertünk nem hiszem, hogy annyira örültél. :P Jó, utána meg mi nem örültünk. Tényleg furcsa, hogy mindig egymás ellen játszunk. :) Na majd egyszer együtt "megverünk" mindenkit. :D
süti beállítások módosítása