Az éjjel eltávozott közülünk. Elment öseihez megpihenni. Így már csak egy dédszülöm van ki rendíthetetlenül tartja életét. Úgy érzem le kell rójam tiszteletemet elöttük, úgyhogy mindkettöjüket meglátogatom mikor elmegyek. Milyen szélsöséges is mostanában az életem. Ünnepelni megyek és mégis gyászolnom kell. Na de ez két külön dolog. Legalább is megpróbálom külön választani. Még él emlékezetemben a kép a gémeskúttal az udvar szélén. A lelegelt fü, a tiszta udvar, a paraszt házikó, a savanyú leves íze. Táti kaszálja a füvet a mezön és mi épp akkor érkeztünk. "Menj szaladj oda hozzá." Kiszáltam a kocsiból és oda mentem. A kocsi elment és én elkezdtem sírni, mert azt hittem, hogy itthagytak a mezön. De ök hagytak itt és mi állunk a mezön és folytatjuk amit elkezdtek. Isten veletek bodoni Mámi és Táti!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.